Termálfürdő FC Tiszaújváros

Közgyűlést tartott ma a Football Club Tiszaújváros tagsága. Az egyesület elnöksége beszámolt az aktualitásokról, pénzügyekről és szakmai munkáról is, illetve döntések születtek munkaszerződésekről is.

 
A legfontosabb döntés viszont az volt, hogy Lukács Zoltánt a tagság tiszteletbeli taggá választotta.

Lukács Zoltán 1982-ben került az Olefin SC-be labdarúgóként és azóta az egyesületben nagyon sok pozíciót betöltött már, így a közel 40 éves sportmunkásságát jutalmazta ma a Közgyűlés, mely alkalmat megragadva készítettünk vele egy rövid 3 perces ("tri minuta") interjút.
Köszönünk mindent Luki!

Mit jelent számodra a labdarúgás?
Az eddigi életemet, mindent jelent nekem. Amióta tudok magamról, azóta a labda volt a mindenem. Már 2-3 éves koromból is a családi fotókon labdával vagyok mindig. Később is a játék, majd a hivatásom is a labdarúgás volt. Napjainkban pedig a hobbi és a társaság, amit ad nekem.

Hogyan értékeled a pályafutásodat, mik voltak a mérföldkövek?
A pályafutásommal nagyrészt elégedett lehetek. A mérföldkövek: 17 évesen bekerültem a vegyész országos ifjúsági válogatottba, és játszhattam a Nemzetközi Ifjúsági SZOT tornán. Itt felfigyeltek rám.

Az újabb mérföldkő: ennek a tornának köszönhetően, 19 éves koromban leigazolt az NB I-es Békéscsaba, majd egy év múlva bemutatkozhattam az élvonalban. Az újabb mérföldkő: a katonaság alatt olyan jól ment a játék, hogy leigazolt az akkori kor sztár- és bajnokcsapata a Bp. Honvéd. 

Azután Nyíregyházára kerültem, ahol előbb az NB II-ben, majd az NB I-ben sok szép sikerben volt részem.
Majd ideigazoltam az Olefin SC-hez, itt letelepedtem, lakás, család, gyerek, végleg megállapodtam.

Melyik három-három mérkőzés jut eszedbe élményként és kudarcként?
Élményként: életem első bajnokija 14 évesen a szülőfalum ifi csapatában édesapám edzősége mellett. Kótaj ellen.
A második: az első NB I-es meccsen a Dunaújváros ellen. A harmadik: a Nyíregyháza város történetének első NB I-es meccse a DVTK ellen, amelyen én is játszhattam. 

Kudarcként: egy ilyet tudok, amikor úgy nyertük meg a Nyíregyházával a bajnokságot, hogy amikor eldőlt (4 fordulóval a vége előtt), hogy bajnokok lettünk, akkor éppen kikaptunk (ráadásul odahaza) a Kazincbarcikától. De a rivális Szolnok is vesztett ugyanekkor, így megmaradt az előnyünk. Nagy ünneplésre készült a város, győzelemmel, de a vereség miatt minden elmaradt. Akkoriban még nem volt mobil, így csak órákkal később tudtuk meg, hogy mégis csak bajnokok lettünk.

Kik voltak a legjobb játékosok, akikkel együtt játszottál?
Először Pásztor Jóska, Paróczai Sándor, Láza János Békéscsabán, aztán Czeczeli Karcsi, Kiss Miki, Kozma Józsi Nyíregyházán, és Bodolai Józsi, Korhut Jancsi és Répási Feri itt Tiszaújvárosban.

Ki volt az, akit ellenfélként, nem szívesen cseleztél ki, kerültél vele szembe csatárként?
Volt egy néhány ilyen, de leginkább Baranyi a Videotonból, Jancsika a Fradiból, és Viczkó az Újpestből.

Kik voltak a legjobb edzők, akikkel együtt dolgoztál?
Nekem első helyen Mészöly Kálmán áll, ő bízott bennem és tett be először az NB I-es csapatba. Aztán Babolcsay Gyuri bácsi, majd Szűcs Gyula bácsi, az aranycsapat korának két válogatott játékosa, majd Tichy Lajos, Nagy Gyuri bácsi, aki anno beválogatott a vegyész ifi válogatottba.

Mit tartasz a legnagyobb elért sikerednek?
A megnyert NB II-es bajnokságot, majd a 16 csapatos NB I. 7. helyét a Nyíregyházával.

159 bajnoki mérkőzés, 39 gól – mi jut eszedbe erről?
Ez a tiszaújvárosi pályafutásom statisztikája, lehetne mindkét szám nagyobb, főleg a gólok száma.

Maradt hiányérzeted?
Ami egy kis hiányérzetet jelent az az, hogy mire vittem volna, vajon az mire lett volna elég, ha éveken át úgy tudtam volna játszani, olyan formában, mint életem csúcsformájában, amikor leigazolt a Budapesti Honvéd.

Hogyan tovább?
Rövidesen, a jövő hónapban nyugdíjba vonulok, amikor már a pihenés lesz előtérben és természetesen a meccsre járás, ha az idő is olyan lesz.

Hajrá Újváros