Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Kovács István díj 2017

A Termálfürdő FC Tiszaújváros 2012-ben alapította a „Kovács István-díjat” a tragikus körülmények között elhunyt tiszaújvárosi labdarúgó emlékére, melyet az egyesület legjobb utánpótlás játékosa vehet át minden esztendőben.

A díjat a Sportgála előtt Lukács Flórián, a Termálfürdő FC Tiszaújváros elnöke adta át.

Kovács István 371 mérkőzésen lépett pályára az egyesület színeiben. Hihetetlen módon szerette a futballt, melyre mindig is nagy alázattal és tisztelettel tekintett. Példa értékű volt a csapattársakhoz való viszonya, igazi csapatjátékos volt. Azon szerencsések számára, akik együtt játszhattak vele, örök emlék marad a futball iránti elhivatottsága és tisztelete.

2017-ben ezt a kitüntető díjat Száraz Ádám, az U19-es csapat meghatározó játékosa vehette át.

Tavasszal az U17-es csapat, míg ősszel az U19 csapat meghatározó játékosa, csatára. Szerény, igazi csapatember. Mérkőzéseken mutatott példamutató hozzáállásával és szorgalmával, és korosztályos bajnokságokban megszerzett 60 góljával járult hozzá a csapat eredményes szerepléséhez. Rendszeresen látogatja az edzéseket, a felnőtt csapat edzéseit, ahol mindig megfelelő akarattal igyekszik dolgozni azért, hogy megvalósítsa saját és csapata céljait.