Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

"Egy fényes helyezés lehet a végállomásunk"

2019. december 04-én évzáró bankettel zárta az őszi szezont felnőtt csapatunk.

 

 

 

 

 

Az eseményen többek mellett megjelent Dr. Fülöp György polgármester és Molnár István alpolgármester is, valamint a klub elnökségének tagjai.

Dr. Fülöp György polgármester kiemelte a csapat remek szereplését, és kifejezték reményüket, hogy tavasszal egy jó szerepléssel előrébb lép majd a gárda a bajnokságban, és az elvárásoknak megfelelően szerepel. Elhangzott az is, hogy az önkormányzat továbbra is minden segítséget megad a klubnak az eredményes szereplés érdekében.

Hágen Zsolt Klubelnök összefoglalta, hogy sikeres évet zárt egyesületünk, a felnőttek az előző bajnokságot a 7. helyen zárták, a mostani pontvadászatban ugyanezen pozícióból várhatjuk a folytatást, bizakodunk egy remek tavaszi szereplésben.

Az egyesület 8 utánpótlás csapatot versenyeztet, négyet a Bozsik Programban, négyet pedig az MLSZ korosztályos bajnokságaiban. Rendelkezünk továbbá egy óvodás előkészítő csoporttal is, akik most ismerkednek meg a labdarúgás szépségeivel. A 150 fős utánpótlásunk játékosai között sok a tehetséges gyerek, a legtehetségesebbek a környékbeli NB I-es kluboknál is kipróbálhatják magukat, ketten az U15-ös válogatott látókörébe is kerültek, Ferencsik Bálint (DVTK) és Kundrák Adrián (Puskás Akadémia) szorgalmával, talentumával hívta fel magára a figyelmet, az utóbbi a válogatottban be is mutatkozott.
Örömteli, hogy újra több U19-es játékos edzhet a felnőtt kerettel, bíznak benne, hamarosan ők is bemutatkozhatnak a felnőtt futball világában.

Gerliczki Máté vezetőedző szerint ha az őszi szezont értékeljük, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az a bizonyos pohár most félig tele van. Az előttünk álló csapatok közül több ellen is nagy bravúrt értünk el, többek között legyőztük a DEAC-ot, a Jászberényt és a Ceglédet is és az ESMTK ellen tíz emberrel elért döntetlen is ebbe a kategóriába sorolandó.

Néhány nem várt hazai vereség rondít csupán a képbe, ha ezeket elkerültük volna, akkor még szebb lenne a szereplés. Ki kell még emelni, hogy ismét sikerült Újvárosba hoznunk egy NBI-es csapatot, nagyon jó meccset játszottunk a Fehérvárral a kupában. Az is említést érdemel, hogy Tiszaújváros sajnos évtizedek óta sikertelen volt Putnokon, ebben az évben viszont kétszer is be tudtuk venni a nagyon erős várukat, ez úgy gondolom megfelelő elégedettséggel tölthet el minden szimpatizánsunkat.

A jövőt illetően, ha a korábbiakhoz hasonló kiegyensúlyozott tavaszi szezont tudunk futni, akkor egy fényes helyezés lehet a végállomásunk.

A keret 2019. január 20-án kezdi meg a felkészülést a tavaszi folytatásra, valamint 2-3 helyen változhat a keret télen.

Hajrá Újváros!

Labdarúgó napközis nyári tábor - Jelentkezz most!

2024. május 6. hétfő
Tamara, Ivett, Frida
Május 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Putnok FC 27 56
2. Cigánd SE 27 54
3. DVSC II. 27 50
4. Kisvárda II. 27 50
5. DEAC 27 44
6. FC Tiszaújváros 27 41
7. Eger SE 27 41
8. Újpest FC II. 27 40
9. Karcagi SE 27 39
 10. DVTK II. 27 32
11. SBTC 27 30
12. FC Hatvan 27 30
13. Tiszafüredi VSE 27 29
14. Sényő FC 27 29
15. REAC 27 21
16. Gyöngyösi AK 27 8
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711