Közhely, de igaz: a helyzeteket be kell rúgni
A bajnokság 6. fordulójában idegenben szerzett egy pontot csapatunk a Nyírbátor otthonában.
Nyírbátor FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 1:1 (0:0)
Nyírbátor: 150 néző
Bocsi Zoltán: Az akaratban fölénk növő hazaiak még 10 emberrel is rászolgáltak az 1 pontra.
Tóth Tibor: Férfias küzdelem, minden nehézségünk ellenére az 1 pontnak is tudunk örülni.
Kiegyenlített játék jellemezte a találkozó első felét, amikor is a 22. percben egy rosszul elvégzett hazai szabadrúgás után Angyal kilépett a védők közül, és Lipcsei utolsó emberként lerántotta, amiért a játékvezető azonnal piros lappal jutalmazta a hazaiak játékosát.
Ekkor azt hittük, hogy csapatunk maga javára billenti majd a mérleg nyelvét és megszerzi a győzelmet. Ez elmaradt és a harcosan és nagy elszántsággal játszó hazaiak a második félidő elején megszerezték a vezetést.
Ekkor mintha megijedt volna együttesünk, ritmust váltott és hamar egyenlíteni tudott. Az utolsó húsz percben hatalmas küzdelem alakult ki a győztes gól megszerzéséért, ide és oda is eldőlhetett volna a meccs (talán nekünk több esélyünk volt a győzelemre) de gól már nem született, így 1 ponttal gazdagodtunk, ami valljuk be csalódás.
Ennél sokkal több kell majd a következő mérkőzéseken, ha tartani akarjuk majd a lépést a középmezőny elejével.
fotó: szon.hu
Legnézettebb cikkek
- Bentmaradtunk!
- Tájékoztatás
- Tájékoztatás
- Döntetlen Érden
- Toborzó felhívás!
- Kellemes karácsonyi ünnepeket
- Bemutató edzés
- Nálunk folytatják!
- Győzelem Mád ellen
- Nagy meleg, sok gól
- Happy End-del búcsúztattuk a Haladást!
- Pont nélkül maradtak
- Hétvégi UP eredmények
- Pályán az U14 és U15
- Bízzunk magunkban!
- Gólzáporos hétvége
- Utolsó utáni főpróba
- Döntetlen idegenben
- Újabb érkezők
- Sorsolás!