Hétvégi utánpótlás eredmények
Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Békéscsaba, a Hatvan és a Jászberény együttesei ellen léptek pályára.
Eredmények és edzői értékelések:
U19
Nem lépett pályára a hétvégén.
U16
Békéscsaba UFC - FC Tiszaújváros 2:1 (0:0)
Gól: Jávorszki R.
Hágen Zsolt: Az eredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés összképét, két hasonló képességű csapat közül a szerencsésebb szerezte meg a három pontot. Az első félidei mezőnyfölényünket nem tudtuk gólra váltani, a másodikban kiegyenlített játék folyt, a fordulópontokat jelentő pillanatokból azonban a hazaiak jöttek ki jobban. A játék döntő része ellenfelünk térfelén zajlott, sajnos a támadóharmadunkban határozatlanok és ötlettelenek voltunk, távoli lövéseinket jól blokkolták. Békéscsabán egy góllal nem szégyen kikapni, előzetesen nem gondoltam volna, hogy igen komoly esélyünk lehet a győzelemre, éppen ezért fájó, hogy nem sikerült pontot, pontokat szerezni.
U14
FC Tiszaújváros - Jászberényi FC 4:8 (2:6)
Gól: Tóth R. 2, Vámosi Zs., Katlan A.
Czerva Zoltán: Sajnos sorozatban harmadik mérkőzésünket játszottuk le kapus nélkül, mármint úgy, hogy mai napon is mezőnyjátékos állt a kapuban. Ez az eredményen, a kapott gólok számában megmutatkozott, mégis meg kell köszönnöm mezőnyjátékosomnak azt, hogy beállt a kapuba, és ha nem is járt sok sikerrel, de legalább próbált megfelelni egy kapussal szemben támasztott elvárásoknak.
Igaz, hogy kapusunk ma nem nyújtott jó teljesítményt, de az igazsághoz tartozik, hogy a helyzeteinket tekintve a pontszerzéshez meg voltak a lehetőségeink, azaz támadónk legalább öt-hat esetben vezette az ellenfél kapusára a labdát, és ezeket a lehetőségeket sajnos megfelelő koncentráció hiányában rendre kihagytuk!
Remélem következő mérkőzésen hibáinkat kijavítva eredményesebbek leszünk!
Jók: Lakatos S., Ispán G.
U13
FC Tiszaújváros - FC Hatvan 2:3 (1:1)
Gól: Suhajda G. 2
Császár Zoltán: Nagyon vártuk a Hatvan elleni mérkőzésünket, hiszen azt hallotuk, hogy nagyon jó csapatot alkot ellenfelünk. Játékosaimnak egész héten azt sujkoltam a fejébe, hogy bízzanak magukban, megfelelő önbizalommal bárkinek méltó ellenfelei lehetünk. A mai mérkőzésen túlzás nélkül állíthatom, hogy a Hatvan fölé nőttünk. Ellenfelünknek igazi helyzete sem volt, mi pedig folyamatosan nyomás alatt tartottuk a Hatvani csapatot. Ennek ellenére kettő bomba góllal kerültünk hátrányba, és csak a szépítésre futotta. Azonban nem szabad az orrunkat lógatni, mert a mai teljesítményünkre büszkék lehetünk! Sokat fogunk mi még örülni!
Jók: Suhajda G., Harsányi L., Bukhárd B., Sipos Á.
Női
FC Tiszaújváros - BSK Alsózsolca 0:5 (0:1)
Dohány László: A mérkőzést fegyelmezetten, bátran kezdtük. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de dacára annak, hogy többször sikerült ziccerbe kerülnünk, csak kapufákig jutottunk. A félidő végén egy elkerülhető góllal előnybe került a vendég csapat.
A második játékrészben a teljesítményünk visszaesett, nem tudtunk veszélyes támadásokat vezetni, hátul pedig hibáinkat gólokkal büntette az ellenfél.
Legnézettebb cikkek
- Bentmaradtunk!
- Tájékoztatás
- Tájékoztatás
- Döntetlen Érden
- Toborzó felhívás!
- Kellemes karácsonyi ünnepeket
- Bemutató edzés
- Nálunk folytatják!
- Győzelem Mád ellen
- Nagy meleg, sok gól
- Happy End-del búcsúztattuk a Haladást!
- Pont nélkül maradtak
- Hétvégi UP eredmények
- Pályán az U14 és U15
- Bízzunk magunkban!
- Gólzáporos hétvége
- Utolsó utáni főpróba
- Döntetlen idegenben
- Újabb érkezők
- Sorsolás!