Hétvégi utánpótlás eredmények
Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Kazincbarcika és a Gyöngyös együttesei ellen léptek pályára.
Eredmények és edzői értékelések:
U19
FC Tiszaújváros - KBSC FC Kft. 3:1 (1:0)
Gól: Barna Á., Illés D., Gulyás K.
Puskás Tibor: A mai mérkőzés után csak a győzelemnek örülhetünk, a játékunkba rengeteg hiba csúszott, lassúak, körülményesek voltunk és ráadásul a futómennyiségünk is elég kevés volt. A heti edzésmunka hűen tükrözte a mérkőzés képét. Sándor Zoli bácsinak és segítőinek köszönjük a mai ebédet! Sok sikert kívánok a sportszerű vendégcsapatnak!
Jók: Káposzta B., Szmicsek L., Illés D., Erős T.
U16
FC Tiszaújváros - KBSC FC Kft. 2:2 (1:1)
Gól: Orosz D., Molnár D.
Hágen Zsolt: A találkozó 25. percéig úgy tűnt, hogy gólarányt javíthatunk, nem is gondoltuk volna, hogy nem szerezzük meg a 3 bajnoki pontot. Sajnos a félidő végére visszaestünk, s mivel nem zártuk le a lehetőségeinkből adódóan a mérkőzést további gólokkal, hagytuk a vendégeket magukhoz térni, így kialakulhatott egy küzdelmes mérkőzés. A második félidőben ismét kezdeményezőbben léptünk fel, újra megszereztük a vezetést, ám egy fegyelmezetlenségből adódó kiállítás miatt emberhátrányba kerültünk, amit a vendégek ki tudtak használni egy szerencsés góllal. Nem vagyunk elégedettek az egy ponttal, bántotta a játékosaimat az elszalasztott lehetőség, ám ez is a tanulási folyamat része, megbeszéljük a történéseket, így remélhetőleg legközelebb nem kerülünk hasonló helyzetbe.
Jók: Molnár Dániel, Jávorszki Regő, Novák Milán
U14
KBSC FC Kft. - FC Tiszaújváros 7:6 (4:4)
Gól: Vámosi Zs. 3, Pózman D., Katlan A., Tóth R.
Czerva Zoltán: A mérkőzésen végig kiegyenlített küzdelem folyt, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Sajnos több esetben is a kapunk előtt figyelmetlenek voltunk, és többször hibáztunk is. A hátsó zónában előfordultak rossz passzok, valamint néhány esetben a tizenhatos környékén az ellenfél lövéseit nem blokkoltuk megfelelő hatékonysággal, ezekből az ellenfél több gólt is szerzett.
Bár hat gólt szereztünk, ami jónak mondható, de mivel a védő zónában sokszor hibáztunk, az így adódó lehetőségeket ellenfelünk jól kihasználta. A pontszerzés lehetősége benne volt a mérkőzésben, sőt vezettünk is, de mivel hátul sok hibát vétettünk, és az akaratunk sem volt ma megfelelő, ezért értékes pontokat veszítettünk.
Jók: Lakatos S., Vámosi Zs.
U13
Gyöngyösi AK - FC Tiszaújváros 2:3 (1:3)
Gól: Harsányi L., Czokó N., Emődi M.
Császár Zoltán: A korai kelés és a hosszú út után kissé fáradtnak tűnt a csapat a bemelegítés során. Tartottam attól, hogy ismét álmosan kezdünk, azonban rámcáfoltak a fiúk. Nagy lelkesedéssel, ötletesen kezdték a mérkőzést, ennek eredménye a korai gólunk lett. A gól feldobta a csapatot és továbbra is jól játszottunk. A harmadik negyed kivételével végig magabiztosan játszottunk, kézben tartottuk a mérkőzést. Az eredmény nem tükrözi a fölényünket, azonban ma is ziccerek sokaságát hagytuk ki. Összességében jó teljesítményt nyújtottak a srácok. Betegeink remélem, hogy a jövő héten már tudnak csatlakozni a csapathoz.
Gratulálok a csapatnak!
Jók: Harsányi L. (a mezőny legjobbja), Bukhárd B., Kiss M., Bajtai P.
Legnézettebb cikkek
- Bentmaradtunk!
- Tájékoztatás
- Tájékoztatás
- Döntetlen Érden
- Toborzó felhívás!
- Kellemes karácsonyi ünnepeket
- Bemutató edzés
- Nálunk folytatják!
- Győzelem Mád ellen
- Nagy meleg, sok gól
- Happy End-del búcsúztattuk a Haladást!
- Pont nélkül maradtak
- Hétvégi UP eredmények
- Pályán az U14 és U15
- Bízzunk magunkban!
- Gólzáporos hétvége
- Utolsó utáni főpróba
- Döntetlen idegenben
- Újabb érkezők
- Sorsolás!