Küzdelmes mérkőzésen szereztünk 1 pontot
A bajnokság 4. fordulójában a DVSC II. otthonában lépett pályára csapatunk.
DVSC II. - Termálfürdő FC Tiszaújváros 0:0 (0:0)
Győzelemmel nyitottak
U19 és U17-es csapataink számára is megkezdődött az új bajnoki szezon. Mindkét gárda győzelemmel kezdte a bajnokságot.
Újabb nehéz meccs előtt
Az NB III-as bajnokság 4. fordulójában vasárnap 17 óra 30 perctől a "Kis Loki" otthonában lép pályára csapatunk.
Ez az elismerés az elődök munkáját is díjazta
A Tiszaújvárosban megtartott augusztus 20-ai ünnepségen felnőtt csapatunk átvette a képviselő testület által adományozott elismerést.
Focival ünnepeltek a lányok
4 csapatos, kispályás, Kurityáni Emléktornán vett részt augusztus 20-án leány csapatunk.
Elismerést vehet át felnőtt csapatunk augusztus 20-án
Augusztus 20-án a Tiszaújvárosi Önkormányzat Képviselő - testületének döntése értelmében felnőtt csapatunk elismerésben részesül.
Fontos 3 pont
A bajnokság 3. fordulójában megszerezte első győzelmét csapatunk.
Termálfürdő FC Tiszaújváros - FC Hatvan 1:0 (1:0)
Bízzunk magunkban!
A 3. forduló mérkőzésire kerül sor ezen a hétvégén az NB III-as labdarúgó bajnokságban.
Csapatunk az FC Hatvan együttesét fogadja szombaton 17 órától a Sportcentrum labdarúgó stadionjában.
Megtört a jég
A Magyar Kupa első fordulójában hazai környezetben lépett pályára csapatunk a fővárosi ESMTK ellen.
TFCT - ESMTK 4-1 (0-0)
Óriás csúszda, amerikai hot-dog várja a szurkolókat
Első győzelmére készül csapatunk a bajnokság 3. fordulójában, amikor is az FC Hatvan gárdáját fogadja a Tiszaújvárosi Sportcentrum labdarúgó stadionjában, 08.15.én (szombaton)17 órás kezdéssel.
Nagy múltú klub ellen játszunk szerdán a Magyar Kupában
Augusztus 12-én 17 órától a Tiszaújvárosi Sportcentrum labdarúgó stadionjában a Magyar Kupa főtáblájának 1. fordulójában a szintén NB III-ban szereplő ESMTK együttese ellen lép pályára csapatunk.
Már csak a gól hiányzik a játékunkból, de az nagyon...
A bajnokság 2. fordulójában egy korán kapott góllal szenvedtünk vereséget egy kiegyenlített mérkőzésen.
Fotó: boon.hu/Kozma István
Változások az UP edzői stábban
Több helyen is változott az előző évekhez képest az UP csapatokat irányító edzők személye.
Vereség a nyitányon
Vereséggel kezdte meg szereplését a 2015/2016-os bajnokságban csapatunk.
Egy fő híján teljes a keret
2 nappal a bajnokság kezdete előtt egy fő híján teljes felnőtt csapatunk kerete. Még egy támadó leigazolásán dolgozik a klubvezetősége.
Sokkal több kell majd a bajnokságban
Szombaton délelőtt lejátszotta a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk. Az ellenfél a megyei I.o.-ban szereplő Bogács együttese volt.
Még mindig tompák vagyunk
Szerdán délután lejátszotta negyedik felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk. Az ellenfél a megyei I.o.-ban szereplő Ibrány együttese volt.
Nem drágulnak a belépők
A 2015/2016-os NB III-as bajnoki szezonban, változatlan belépőjegy árak mellett tekinthetik meg a labdarúgást szerető sportbarátok az FC Tiszaújváros hazai mérkőzéseit!
Itthon kezdünk a Magyar Kupában
Kedd délután, elkészítették a 2015-2016-os Magyar Kupa-idény 1. fordulójának párosítását. Együttesünk augusztus 12-i játéknapon a szintén NB III-as ESMTK ellen lép pályára hazai környezetben.
Itt a Keleti csoport
Az MLSZ Versenybizottsága a 2015 - 2016. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra benevezett sportszervezeteket a következő csoportokba osztotta be.
Egy góllal nyert az újonc
Szombaton délelőtt lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk. Az ellenfél az NB III-as újonc Tállya együttese volt.
Szaporán lett vége a mérkőzésnek
2:0-ás Nyíregyháza vezetésnél a bíró lefújta a mérkőzést a második félidő 31. percében, mivel a nyírségieken hányásos, hasmenéses tünetek jelentkeztek és sorra kéredzkedtek le a pályáról.
Edzések és edzőmeccsek
Ezen a héten két felkészülési mérkőzés vár csapatunkra, a háttérben pedig tovább folyik az új keret kialakítása.
Előrébb tart a "barcika"
Szombaton délelőtt lejátszotta első felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk. Az ellenfél a KBSC FC együttese volt.
Halasztott kupa sorsolás
Információk szerint július 6-án, hétfőn kellett volna megtartani az MLSZ-ben a Magyar Kupa országos főtáblájának sorsolását.
Öt meccsel hangolunk az új idényre
Véglegessé vált felnőtt csapatunk felkészülési mérkőzéseinek az időpontja. A tervek szerint 5 mérkőzéssel hangolunk majd a bajnokságra.
Második hetébe lépett a felkészülés
Az előzetes terveknek megfelelően zajlik felnőtt csapatunk felkészülése a bajnoki szezonra.
Megkezdődött a felkészülés az új szezonra
Péntek délután 17 órától megkezdte a felkészülést az új bajnoki szezonra felnőtt csapatunk.
Elfogadták a nevezésünket
Hivatalosan is véglegessé vált, hogy elfogadták, csapatunk nevezését a labdarúgó NB III 2015/2016-os szezonjára. Erről az MLSZ Versenybizottsága értesítette klubunkat.
Pénteken kezdődik a felkészülés
Július 3-án 17 órától felnőtt csapatunk megkezdi a felkészülést az augusztus elsején kezdődő 2015/16-os bajnoki szezonra.
Véget ért az idei első focitábor
Június 26-án, pénteken befejeződött a TFCT által szervezett idei napközis focitábor első turnusa.
Érmek a Sportfesztiválról
Rangos utánpótlása tornára került sor a Tiszaújvárosban megrendezett Sportfesztivál 2. napján, amelyen több korosztályban versengtek a csapatok.
Elkezdődött a focitábor Tiszaújvárosban
Az előző évekhez hasonlóan két turnusban, idén is megrendezésre kerül, Tiszaújvárosban a labdarúgó-napközis tábor az FC Tiszaújváros szervezésében.
Hosszú szezon elé nézünk, hétközi fordulókkal
Június 22-ig lehet leadni a nevezéseket a labdarúgó NB III 2015/2016 idényére, és ezek elbírálása után alakítják ki a harmadosztály mezőnyét.
Sikeres szezonon vagyunk túl
Június 11-én tartotta évzáró vacsoráját felnőtt csapatunk, amelyen az is kiderült, hogy a következő időszakban ki lesz a klub új elnöke.
Bejelentették az új elnök személyét
Elvileg összeállt az NB III jövő évi mezőnye!
Tegnapi internetes források szerint kialakult az NB III-as bajnokság mezőnye (60 csapat) a következő szezonra.
Megküzdöttünk a 6. helyért, de megvan!
Egy végig rendkívül izgalmas és fordulatos mérkőzésen nyertünk és a bajnokság 6. helyén zártunk.
TFCT - Hajdúböszörményi TE 2-1 (0-1)
Adtak is, kaptak is
Ifi csapataink számára is véget ért a szezon ezen a hétvégén. U17-es együttesünk fölényes győzelemmel búcsúzott, az U21-es gárda viszont keserű szájízzel zárta az idényt.
3x20 csapatos lesz, és augusztus 03-án rajtol az NB III.
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a hétfői elnökség határozatait, amelyből kiderül, hogy 3X20 csapatos lesz az NB III-as bajnokság és aug. 03-án rajtol.
Pharma-Sano Kupa Hajdúnánáson
Május 23-24-én kilencedik alkalommal került megrendezésre Hajdúnánáson a Pharma - Sano Gyermek labdarúgó Torna, amelyen klubunk több korosztályban is képviseltette magát.
A serdülők vereséggel zárták a szezont
A mögöttünk hagyott hétvégén utánpótlás csapataink nem tudtak pontokat szerezni ellenfeleiktől.
A hazaiak kihasználták hibáinkat, ezért nyertek
A bajnokság 29. fordulójában két gólos különbséggel kapott ki csapatunk.
Halasztott meccset pótoltak
Szerdán pótolták be a 15. fordulóból elhalasztott mérkőzéseiket serdülő csapataink.
A tavasz legjobb játékával nyertünk, egy jó csapat ellen
Jó mérkőzésen, magabiztos győzelmet arattunk egy jól felkészített ellenfélel szemben, a bajnokság 28. fordulójában.