A sok hiányzó miatt nem sikerült a jobb eredmény elérése
Szombaton délelőtt a Puskás Akadémia második csapata ellen 3. felkészülési mérkőzését játszotta felnőtt csapatunk és elszenvedte első vereségét a felkészülés alatt.
TFCT - PAFC II 1-5 (0-3)
Döntetlen a másodikon
Szerdán délután második felkészülési mérkőzését is lejátszotta felnőtt csapatunk. Az ellenfél a szintén NBIII-as Tállya együttese volt.
TFCT - Tállya 2-2 (1-0)
Bravúros első hely Mezőkövesdről
2016.01.16-án 6 csapatos teremtornán szerepelt Mezőkövesden U9-es csapatunk, ahol az első helyen fejezték be a küzdelmeket.
Remek szereplés a Berze kupán
Az elmúlt hétvégén Hevesen a Berze-Kupa teremlabdarúgó tornán, két csapattal lépett pályára 2004-es korosztályú csapatunk.
Bronzérem Szerencsről
Harmadik helyen végzett felnőtt csapatunk keretéből álló együttesünk vasárnap Szerencsen az V. Uray Attila teremlabdarúgó emléktornán.
Győzelem az első felkészülési mérkőzésen
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk és nyolc gólos győzelmet aratott a Sajóbábony csapata ellen.
Termálfürdő FCT - Sajóbábony 8:0 (4:0)
Alsózsolcai teremtorna
Január 09-én Alsózsolcán rendeztek UP teremtornát, ahol 10 csapat vett részt két ötös csoportba sorsolva. Az két első a döntőt a két második pedig a harmadik helyért játszott. Mi egy U12-es (2004,2005) és egy U12/13-as (2003,2004) csapattal szerepeltünk.
Elmarad a mai felkészülési mérkőzés
Elmarad a ma 18 órára tervezett felkészülési mérkőzés. A Tiszalök csapatának vezetői szerda délben jelezték, hogy egyéb okok miatt nem tudják vállalni a mérkőzést.
Vasárnap teremben
Január 17-én Szerencsen kerül megrendezésre az V. Uray Attila Labdarúgó Emléktorna a Kulcsár Anita Sportcsarnokban. A tornán felnőtt csapatunk is szerepel.
Szurkoló busz a MK negyeddöntő első mérkőzésére
Szurkolói buszt indít egyesületünk az Újpest FC elleni Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzésre (2016.02.10. 14 óra kezdéssel).
Ezen a héten már meccsek is lesznek
Második hetébe lépett felnőtt csapatunk felkészülése. A második héten már edzőmérkőzés is szerepel a programban.
Január 12-én kezdődik az átigazolási időszak
Az MLSZ elnökségének döntése értelmében megváltozott a hivatásos nagypályás labdarúgók 2015-2016. téli átigazolási időszaka.
Végleges a felkészülési mérkőzések helye és ideje
Véglegessé vált, a bajnokságra és a Magyar Kupa negyeddöntőre készülő felnőtt csapatunk felkészülési programja. Az edzések mellett 7 edzőmeccset játszik majd a csapat.
Hétfőn elkezdődött a felkészülés a tavaszi folytatásra
Hétfőn délután a terveknek megfelelően megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra felnőtt csapatunk. Az első tréningen négy próbajátékra érkezett játékos is a kerettel edzett.
Fotó: kronika.tiszatv.hu
Korai kezdés
2016.01.04-én délután 18 órától megkezdi a felkészülést a tavaszi folytatásra felnőtt csapatunk.
Bravúros tornagyőzelmet szerzett U9-es csapatunk Hajdúnánáson
Hajdúnánási és Hevesi teremtornákon léptek pályára utánpótlás csapataink közül jónéhányan az elmúlt hétvégén.
Gáláztak a sportolók és a sportbarátok
A Sportgála 2015 sportbaráti találkozót december 19-én rendezték meg Tiszaújvárosban.
Bocsi Zoltán az nb3foci.hu-nak nyilatkozott az őszi szereplésről
1984-ben az Olefin SC az elődöntőbe jutásért játszott a Magyar Népköztársaság Kupában a Rába ETO-val és 7.000 néző előtt 5-2-re kikapott Verebes József csapatától.
Ezüstérmek és különdíjak
Hajdúnánáson és Hevesen szerepelt az elmúlt hétvégén U13-as csapatunk teremtornán, ahol ezüstérmeket vehettek át az eredmény hirdetésnél.
Az NB III-ban is nyílik a kassza?
A következő szezontól kezdve minden bizonnyal már az NB III-as labdarúgócsapatok is részesülnek központi támogatásban, amelyet utazási költségtérítés címén juttat majd el számukra a Magyar Labdarúgó-szövetség – adta hírül a Nemzeti Sport Online.
Február 10-én lesz az Újpest elleni első MK mérkőzés
Az MLSZ Elnöksége keddi (2015.12.08.) ülésén módosította a 2015-2016. évi Nemzetközi és Hazai versenynaptárt. A módosítás következtében a Magyar Kupa 5. forduló 1. mérkőzés időpontja megváltozott.
Bronzérem Losoncról
2015.12.05-én Losoncon Nemzetközi Teremtornán szerepelt 2004-es korosztályú csapatunk, ahol a 3. helyen zárta a küzdelmeket.
A Digi Sport vendége volt vezetőedzőnk és Katona Bence
1984 után ismét a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében csapatunk.
Hamarosan megjelenik az Oldalvonal Sportmagazin Évkönyv és Kalendárium
December közepén jelenik meg az Oldalvonal Sportmagazin évkönyve, amely az NB III Keleti-csoport őszi idényére tekint vissza.
Negyedik hely Hajdúnánáson
2015.11.29-én Hajdúnánáson 12 csapatos teremtornán szerepelt U9-es csapatunk, ahol a 4. helyen végzett.
Január 4-én kezdődik a felkészülés a tavaszi szezonra
November 28-án téli szünetre vonultak felnőtt csapatunk játékosai. A tavaszi szezonra való felkészülés január 4-én kezdődik és a minden igényt kielégítő Sportcentrumban történik majd.
Az utánpótlás csapatok számára is véget ért az őszi szezon
Utánpótlás csapataink két-két győzelemmel és vereséggel fejezték be az őszi szezont. Folytatás tavasszal...
Patinás csapat ellen játszunk a négy közé jutásért
Az MLSZ-ben péntek délelőtt elkészítették a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításait. Csapatunk a 20-szoros magyar bajnok, kilencszeres kupagyőztes Újpest FC ellen lép majd pályára.
Átadták a 2015-ös Kovács István-díjat
A Termálfürdő FC Tiszaújváros 2012-ben alapította a „Kovács István-díjat” a tragikus körülmények között elhunyt tiszaújvárosi labdarúgó emlékére, melyet az egyesület legjobb utánpótlás játékosa vehet át minden esztendőben.
Félig tele, félig üres a pohár
2015.11.26-án évzáró bankettel zárta az őszi szezont felnőtt csapatunk. Az eseményen többek mellett megjelent Bráz György polgármester és Dr. Fülöp György alpolgármester is, valamint a klub elnökségének tagjai.
Pénteken sorsolnak a Magyar Kupában
2015. november 27-én (pénteken) 10 órakor tartják a Magyar Kupa következő körének sorsolását.
Első hely a Berze-Kupán
November 22-én Heves városában rendezték meg a Berze-Kupát, ahol a 2006-os korosztállyal képviseltette magát Egyesületünk. Nos, a fiatalok alaposan kitettek magukért, hiszen az első helyen végeztek a tornán.
Vereségek minden korosztályban
Mind a négy utánpótlás csapatunk vereséget szenvedett az elmúlt hétvégén.
A fociban is az nyer, aki a helyzetet berúgja
A bajnokság 16. fordulójában a 90. percben kapott góllal szenvedtünk vereséget.
A kupa siker után a bajnokságban is fontos lenne a jó eredmény
Az NB III-as bajnokság őszi utolsó fordulójára kerül sor ezen a hétvégén. Csapatunk vasárnap 13 órától a DVTK II otthonában lép majd pályára.
31 év után újra a nyolc között!
A Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésén idegenben arattunk 1:0-ás győzelmet.
Inter CDF SE - Termálfürdő FCT 0:1 (0:1)
Lengyelországban szerepelt öregfiúk csapatunk
Az elmúlt hétvégén a lengyelországi Kolbuszowa városában szerepelt öregfiúk csapatunk.
Kellő önbizalommal, de nem elbizakodva lépünk pályára a Magyar Kupában
Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésen lép pályára szerdán csapatunk Budapesten az Inter CDF otthonában.
Négy meccsen 9 pont
Mind a négy utánpótlás csapatunk hazai környezetben szerepelt a hétvégén. Három győzelem és egy vereség a mérlegük.
A szokásos "bajnoki forma"
Fájó vereséget szenvedett hazai környezetben csapatunk a bajnokság 16. fordulójában a REAC együttesétől.
TFCT - REAC 1-2 (1-1)
Idén az utolsó hazai mérkőzés következik
A 16. forduló mérkőzéseire kerül sor ezen a hétvégén az NB III-as labdarúgó bajnokságban. Csapatunk szombaton 13.30-tól a REAC együttesét látja vendégül a Sportcentrum labdarúgó stadionjában.
Kettős vereség a Bozsik Akadémiától
Csak az ifi csapatok léptek pályára ezen a hétvégén bajnoki mérkőzésen, pontot azonban nem szereztek.
Utánpótlás eredmények
U19-es csapatunk hátrányból fordított és nyert, U17 -esek viszont kikaptak szombaton.
Küzdöttünk, de ezért most nem járt pont
Hazai pályán szenvedett vereséget csapatunk a bajnokság 14. fordulójában.
TFCT - Cigánd 1-4 (1-2)
Kéne a "Kupaforma"!
A 14. forduló mérkőzéseire kerül sor ezen a hétvégén az NB III-as labdarúgó bajnokságban. Csapatunk szombaton 13.30-tól a Cigánd együttesét fogadja a Sportcentrum labdarúgó stadionjában.