Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Jól szerepeltek utánpótlás csapataink a hétvégi fordulóban

Négy mérkőzésen kilenc pontot szereztek a fiatalok a bajnokság 4. fordulójában, ahol a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a Sajóbábony VSE együtteseivel mérkőztek meg. 

 

 

Eredmények és edzői értékelések:

U19

FC Tiszaújváros - Sajóbábony VSE 3:2 (3:1)

Gól: Dósa A., Balogh G., Kovács K.

Jegyzőkönyv>>

Hágen Zsolt: Az első félidőben jól játszottunk, akár a mérkőzést is lezárhattuk volna a gólhelyzeteink száma alapján. A második félidőben a várt lőtt gólok elmaradtak, fél tucatnyi százszázalékos helyzetet puskáztunk el bohózatba illő módon, amely idegessé, görcsössé tette a csapatomat, így a végén izgulnunk kellett a győzelmünk megtartásáért. Nagy tanulságai vannak a mérkőzésnek, remélem több játékos is érzi, és érti ennek az üzenetét!

Jók: Szalina Ádám, Kovács Kristóf, Dósa Alex, Makónyi Kristóf

U17

FC Tiszaújváros - Sajóbábony VSE 5:1 (2:1)

Gól: Kerekes T. 2, Illés D., Tarnóczi B., Boros M.

Jegyzőkönyv>>

Puskás Tibor: A Sajóbábony csapata mellett a legnagyobb ellenfelünk a kisméretű feláztatott pálya volt! A gólkülönbség az ellenfélre nézve hízelgő, még legalább tíz nagy ziccer kimaradt a mérkőzés folyamán! Gratulálok a csapatomnak, remélem ezzel a győzelemmel megkezdtük mi is a bajnokságot!

Jók: Fízer D., Kerekes T., Illés D., Béres L., Tarnóczi B.

U15

DLA - FC Tiszaújváros 0:5 (0:1)

Gól: Zemlényi P. 2, Volyák M., Kuru B., Illés T.

Jegyzőkönyv>>

Czerva Zoltán: Az első félidőben sikerült vezetést szereznünk, sajnos félidő vége előtt még büntetőt is hibáztunk. A második félidőben mezőnyfölényben játszottunk, több helyzetet is kidolgoztunk, ezeket megfelelő százalékban sikerült kihasználnunk. A védekező játékunk végig jó volt, a hátsó zónában keveset hibáztunk, nagyon kevés labdaeladásunk volt. A csapat küzdőszelleme, fegyelmezettsége végig jó volt, ezért is sikerült ilyen arányban győznünk.
A jövő héten sokkal nehezebb feladat vár ránk, a heti edzéseken erre kell majd felkészülnünk.

Jók: az egész csapat

U14

DLA - FC Tiszaújváros 2:0 (1:0)

Jegyzőkönyv>>

Császár Zoltán: Jól játszottunk, azonban az ellenfél rúgta a gólokat. Dolgozunk tovább keményen, és jönnek majd a győzelmek!

Jók: Victor M., Elek M., Bodnár V., Novák M.

Labdarúgó napközis nyári tábor - Jelentkezz most!

2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma, Mira
Március 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Putnok FC 27 56
2. Cigánd SE 27 54
3. DVSC II. 27 50
4. Kisvárda II. 27 50
5. DEAC 27 44
6. FC Tiszaújváros 27 41
7. Eger SE 27 41
8. Újpest FC II. 27 40
9. Karcagi SE 27 39
 10. DVTK II. 27 32
11. SBTC 27 30
12. FC Hatvan 27 30
13. Tiszafüredi VSE 27 29
14. Sényő FC 27 29
15. REAC 27 21
16. Gyöngyösi AK 27 8
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711