Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Döntetlen idegenben

A bajnokság 28. fordulójában fordulatos, hajtós meccsen 1-1-es döntetlent értünk el Gyarmaton (Balassa).

 

 

 

Balassagyarmati VSE - Termálfürdő FC Tiszaújváros 1:1 (1:0)

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Minden meccsen győzelemre törekszik csapatunk, így a mai meccset is ennek megfelelően kezdtük. Az ellenfél a kiesés ellen menekülve talán mindent egy lapra tett fel. A játékosaik nem ismertek elveszett labdát, akár 2-3 méterről is bevetődtek, becsúsztak. Egy ilyen eset után viszont Bussy súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, így hamar kényszerű cserére kényszerült a Vezetőedző. 

Az első félidőben közel egyenlő mennyiségben forogtak veszélyben a kapuk, a védelmek sebezhetőek voltak, de keveset lőttünk kapura és gól nem esett.
A második félidő elején a két adódó helyzet kimaradt nálunk és ahogy lenni szokott az 5 percben ellentámadásból viszont gólt kaptunk. 

A csapat nem esett össze és rendre szép támadásokat vezetett, de az egyenlítő gól a 60. percben egy szabadrúgást követően esett. 
A középpálya átjáróház lett mindkét oldalon, rengeteget futottak a csapatok, sok helyzet volt mindkét oldalon az utolsó pillanatig, de gól már nem esett, így igazságos döntetlen született.
Jövő héten újra idegenben és újra Gyarmat (Füzes). 

Hajrá Újváros!

Labdarúgó napközis nyári tábor - Jelentkezz most!

2024. május 9. csütörtök
Gergely
Március 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Putnok FC 27 56
2. Cigánd SE 27 54
3. DVSC II. 27 50
4. Kisvárda II. 27 50
5. DEAC 27 44
6. FC Tiszaújváros 27 41
7. Eger SE 27 41
8. Újpest FC II. 27 40
9. Karcagi SE 27 39
 10. DVTK II. 27 32
11. SBTC 27 30
12. FC Hatvan 27 30
13. Tiszafüredi VSE 27 29
14. Sényő FC 27 29
15. REAC 27 21
16. Gyöngyösi AK 27 8
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711