Aranyérem és gólkirályi cím a nemzetközi teremtornán
U13-as csapatunk szombaton nemzetközi teremtornán szerepelt Cigándon, ahol veretlenül lett tornagyőztes és Orosz Dániel a gólkirályi címet is elhozta.
A Sényő csapata jelenleg előrébb tart nálunk
Ellentétes félidőket követően míg mi az első félidőben kihagytuk helyzeteinket, addig ellenfelünk a második félidőben berúgta azokat, így a negyedik felkészülési mérkőzésen Sényő ellen 0-0-ás félidőt követően 0-3-as vereséget szenvedtünk.
U11-es csapatunk bejutott a megyei Futsal négyes döntőjébe
Vasárnap Tiszaújvárosban megyei Futsal tornán vett részt U11-es csapatunk.
Comuna Recea, azaz Lénárdfalva ellen játszottunk a mai edzőmeccsen
Harmadik felkészülési mérkőzésen a román III-ad osztály listavezetőjével jó iramú, elég kemény mérkőzésen 1:3-as félidőt követően 3:5-ös vereséget szenvedtünk.
U11 és U13 csapataink helyben rendezett Megyei Futsal tornán vesznek részt
A korábbi évek hagyományának megfelelően utánpótlás csapataink Futsal játékszabályok szerint rendezett megyei selejtező tornán vesznek részt vasárnap itt Tiszaújvárosban.
Ajánlati felhívás
Egyesületünk TAO pályázat keretében pályavilágítás, korlát és eredményjelző beruházásokat valósít meg, melyekre az ajánlati felhívások itt letölthetők.
Megváltozott a hétvégi edzőpartner és az időpont is
Felnőtt csapatunk a 7 hetes felkészülési idő alatt hat mérkőzést játszik a március 03-án kezdődő tavaszi rajtig.