Hétvégi utánpótlás eredmények
Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Sényő, a Hajdúszoboszló, a Debrecen és a Gyöngyös ellen léptek pályára.
Eredmények és edzői értékelések:
U19
FC Tiszaújváros - Sényő FC 4-0 (2-0)
Jegyzőkönyv megtekintése>>
Gól: Molnár D. 2, Elek M., Orosz D.
Vámosi Csaba: A győzelemmel elégedett vagyok, de szerintem ebben több volt. Ha jobban koncentrálunk, akár kétszámjegyű is lehetett volna a vége. Önmagunkhoz képest picit visszaestek a teljesítmények, de azon dolgozunk a jövő héten, hogy újra visszanyerjük a legjobb formánkat! Csinálták most is a fiúk becsülettel, ki is alakítottunk rengeteg helyzetet, de nagyon sok ki is maradt. Nem ez volt a legjobb meccsünk, de azért remélem önbizalomban legalább erősebbek lettünk! Örülök, hogy mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, jól szálltak be a cseréim!
Jók: Molnár D., Kassai B., Emődi M., Kis D.
U16
Hajdúszoboszlói SE - FC Tiszaújváros 2-2 (1-1)
Jegyzőkönyv megtekintése>>
Gól: Tóth Roland, Lakatos Sándor
Gólszerzők: Lakatos Sándor és Tóth Roland
Hágen Zsolt: A mérkőzés összképe alapján a döntetlen igazságos eredmény, az első félidőben mi, a másodikban a hazaiak játszottak jobban. Sokat hibáztunk a saját és az ellenfelünk tizenhatosán belül, így izgalmassá tettük a mérkőzést. Bár a végjátékban mindkét csapat a győzelemre törekedett, a pontosztozkodás reálisan tükrözi a találkozó történéseit.
Varga Richárd, Virág István, Lakatos Sándor
U15
Loki Focisuli Debrecen KSE - FC Tiszaújváros 8-1 (3-1)
Jegyzőkönyv megtekintése>>
Gól: Csanálosi Balázs
Varga Gábor: A tegnapi bajnoki mérkőzés elég jól indult, már az első percben gólhelyzetbe kerültünk, amit sajnos kihagytunk. Azután jött a szokásos hiba, ajándékoztunk 3 gólt az ellenfélnek, de hamar jött a válasz és máris 3-1 lett az állás. Sőt, innen nagy tempót diktálva mentünk előre, lőttünk egy szabályos gólt, amit elvett tőlünk a játékvezető les címén. Nem vette kedvünket ez sem, tovább támadtunk és hagytuk ki a helyzeteket. 60 percig jól játszottunk, hogy aztán mi történt, azt nehéz megmagyarázni, de a 60 percért csak dicsérni tudok mindenkit!
Jók: 60. percig mindenki, azután Csanálosi Botond
U13
FC Tiszaújváros - Gyöngyösi AK 5-2 (3-1)
Jegyzőkönyv megtekintése>>
Gól: Kopasz B. 3, Bolgár Á., Dobos Á.
Császár Zoltán: Már írhatom, hogy évek óta nagyon jó mérkőzéseket játszanak egymással a csapatok. A mai mérkőzésen is így volt. Az első kettő negyedben mi domináltunk, az utolsó kettő negyedben kiegyenlített játék folyt a pályán. Most is elkövettük azt a nagy hibát, hogy a tiszta helyzeteinket nem rúgtuk be. A mutatott játékkal elégedett vagyok, a helyzetkihasználáson még dolgozni kell! Gratulálok a csapatnak!
Jók: az egész csapat
U12
FC Tiszaújváros - Gyöngyösi AK 2-4 (1-2)
Jegyzőkönyv megtekintése>>
Gól: Fodor Á., Boda M.
Császár Zoltán: Jó iramú, küzdelmes mérkőzést sikerült játszanunk a bajnokság egyik legjobb csapata ellen. Büszke vagyok a csapatra, nem ijedtek meg, bátran játszottak. Ősszel, sajnos az ellenfelünk kapuja közelébe sem tudtunk kerülni. Most viszont a kettő gól mellett, sikerült még helyzeteket is kialakítani. Vannak hibáink, azonban úgy érzem, hogy jó úton halad a csapat.
Jók: Deák L., Kerékgyártó Á., Boda M., Fodor Á., Dávid Medox, Nagy D.
Legnézettebb cikkek
- Bentmaradtunk!
- Tájékoztatás
- Tájékoztatás
- Döntetlen Érden
- Toborzó felhívás!
- Kellemes karácsonyi ünnepeket
- Bemutató edzés
- Nálunk folytatják!
- Győzelem Mád ellen
- Nagy meleg, sok gól
- Happy End-del búcsúztattuk a Haladást!
- Pont nélkül maradtak
- Hétvégi UP eredmények
- Pályán az U14 és U15
- Bízzunk magunkban!
- Gólzáporos hétvége
- Utolsó utáni főpróba
- Döntetlen idegenben
- Újabb érkezők
- Sorsolás!