Edzések és edzőmeccsek
Ezen a héten két felkészülési mérkőzés vár csapatunkra, a háttérben pedig tovább folyik az új keret kialakítása.
Előrébb tart a "barcika"
Szombaton délelőtt lejátszotta első felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk. Az ellenfél a KBSC FC együttese volt.
Halasztott kupa sorsolás
Információk szerint július 6-án, hétfőn kellett volna megtartani az MLSZ-ben a Magyar Kupa országos főtáblájának sorsolását.
Öt meccsel hangolunk az új idényre
Véglegessé vált felnőtt csapatunk felkészülési mérkőzéseinek az időpontja. A tervek szerint 5 mérkőzéssel hangolunk majd a bajnokságra.
Második hetébe lépett a felkészülés
Az előzetes terveknek megfelelően zajlik felnőtt csapatunk felkészülése a bajnoki szezonra.
Megkezdődött a felkészülés az új szezonra
Péntek délután 17 órától megkezdte a felkészülést az új bajnoki szezonra felnőtt csapatunk.
Elfogadták a nevezésünket
Hivatalosan is véglegessé vált, hogy elfogadták, csapatunk nevezését a labdarúgó NB III 2015/2016-os szezonjára. Erről az MLSZ Versenybizottsága értesítette klubunkat.