Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Bocsi Zoltán az nb3foci.hu-nak nyilatkozott az őszi szereplésről

1984-ben az Olefin SC az elődöntőbe jutásért játszott a Magyar Népköztársaság Kupában a Rába ETO-val és 7.000 néző előtt 5-2-re kikapott Verebes József csapatától.

 

A Termálfürdő Tiszaújváros idén véghezvitte ugyanezt a bravúrt, hiszen most is a legjobb nyolc között vannak. A bajnokságban viszont eddig nem az elvárásoknak megfelelően teljesítettek. Bocsi Zoltánt az együttes vezetőedzőjét kérdeztük.

 

 

- Az elmúlt szezonban elért hatodik hely után milyen célokkal vágtatok neki ennek az évnek?
- Szerettünk volna ott lenni a középmezőny elején. Erről még most sem mondtunk le. Úgy érzem, hogy egy nagyszerű tavaszi szerepléssel még mindig elérhető a 6-8. hely.
- A nyáron erősödött vagy gyengült a rendelkezésedre álló játékosállomány?
- Ezt nehéz megmondani. Úgy érzem, hogy az előző bajnoki évhez képest játékban jobbak lettünk, több helyzetet dolgoztunk ki, viszont a több helyzetből kevesebbet tudtunk gólra váltani.
- Tizenhat mérkőzésen mindössze tíz gólt lőttetek a bajnokságban, s jelenleg a 15. helyen álltok, mindössze három pont előnnyel a kieső pozícióhoz képest. Milyen okai vannak a visszaesésnek?
- Elsősorban a koncentrálás, az odafigyelés hiányzik a srácokból. Több esetben is az első, illetve utolsó percekben kaptunk gólt. Volt olyan mérkőzés, amikor hiába voltunk emberelőnyben, mégis vereséget szenvedtünk.
- A Magyar Kupában viszont már a legjobb nyolc között vagytok, az ESMTK-t 4-1-re, a Komlót 2-1-re, a Paksot 4-3-ra, a negyedosztályú Internationale CDFSE együttesét, pedig összesítésben 4-0-ra vertétek. Ezeken a meccseken kisebb volt a felelősség, a teher rajtatok, s ezért sikerült jobb eredményt elérni?
- A srácok jobban rákészültek, s odafigyeltek a kupameccsekre, mint a bajnoki találkozókra, és sorban berugdostuk a helyzeteket.
- Hogyan tudtatok négy gólt lőni a Paksnak, mely Magyarország egyik legjobb csapata, miközben az NB3-ban tizenhat találkozó kellett tíz gólhoz? Tartalékosan álltak ki ellenetek?
- Az NB1-es kerettel érkeztek, de voltak hiányzóik és néhány meghatározó játékosuk a kispadon kezdett. Persze amikor már vesztésre álltak a Csertői Aurél becserélte őket. Szerencsére így is sikerült nyernünk. Felvettük a ritmust, amit diktáltak, s amikor jöttek a helyzeteink, a bajnokikhoz képest jobban koncentráltunk.
- Katona Bence, aki csapatotok egyik húzóembere, öt kupameccsen hét gólt ért el, így nem lehet azt mondani, hogy rossz formában lenne, viszont tizenöt bajnoki meccséből viszont csak egyszer volt eredményes.
- Valóban, a Bence vezeti a kupasorozat góllövőlistáját.
- A Magyar Kupában az Újpesttel küzdötök majd meg a legjobb négy közé jutásért. Hogyan fogadtátok a sorsolást? Látsz esélyt a továbbjutásra?
- Nekünk már ez is egy nagy eredmény, hogy a legjobb nyolc csapat között vagyunk. Remélem, hogy velünk lesznek szurkolóink és igazi kupahangulat lesz mindkét mérkőzésen. Budapesten lesz majd az első találkozó.
- Megfordul a fejedben, hogy kiveritek az Újpestet?
- Mindenkinek megfordul. Ha bekerülnénk a legjobb négy közé, abban az esetben tényleg történelmet írnánk. Nem mi vagyunk az esélyesek, de minden megtörténhet.
- Mikor kezditek meg a felkészülést, és hogyan zajlik majd? Terveztek-e edzőtábort, s meg van-e már, hogy mely csapatokkal játszotok majd edzőmeccset?
- Január negyedikén kezdünk. Tiszaújvárosban adottak a feltételek a felkészüléshez, hiszen olyan sportkomplexumunk van, amely minden igényt kielégít, így megfelelőképpen fel tudunk majd készülni a bajnokságra és a kupára is. Jelenleg még folyamatban van, hogy mely csapatok ellen lépünk majd pályára. Szeretnénk minél több mérkőzést lekötni.
- Lesz-e változás a játékoskeretben?
- Eddig még nem szólt senki, hogy távozna. Az átigazolási terveinkről pedig még nem szeretnék beszélni.
- Gondolom, hogy elsősorban támadókat keresel majd?
- Minden sorba szeretnék igazolni.
Szécsi József

forrás: nb3foci.hu