Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Főoldal

Új edző, új csapat, új tervek

Új vezetőedzővel vágott neki a 2016/2017-es bajnoki évadnak a Termálfürdő FC Tiszaújváros NB III-as labdarúgó csapata.

Fotó: kronika.tiszatv.hu

 

 
 

Az előző szezonban tavasszal Bocsi Zoltánt Antal István váltotta a kispadon. A kiesés rémétől fenyegetett együttes végül bennmaradt a harmadosztályban. Az újonnan érkezett mester megbízatása június 30-ával lejárt. A klub elnöksége nem hosszabbította meg szerződését, így új vezetőedzőt kellett keresni a csapat élére.

A beérkezett pályázatok alapján a sportszakmai, az emberi tényezőket figyelembe véve július 1-jétől egy éves időtartamra Gerliczki Mátét bízták meg a vezetőedzői feladatok ellátásával. A 37 éves „A” licences szakembernek bő egy hónapja volt, hogy felkészítse az együttest az augusztus 6-ai bajnoki rajtra. 

Mit szóltál hozzá, amikor megkerestek Tiszaújvárosból?
- Az elmúlt évben az Ibránnyal bajnokságot nyertünk, ám az osztályozón nem sikerült kiharcolnunk az NB III-as tagságot. Minden edző, közöttük én is minél magasabb osztályban szeretné űzni a mesterséget. Tiszakanyáron már irányítottam NB III-as csapatot, így örömömre szolgált, hogy ismét ebben az osztályban és Tiszaújvárosban dolgozhatok.

A csapat tavaly lejátszott mérkőzéseinek videóit alaposan áttanulmányoztam, így nem ért különösebb meglepetés. A körülményekről azt hiszem nem kell külön beszélnem, hiszen itt minden adott a magas szintű munkához.


Mi volt az első benyomásod egy-két hét után?
- Igyekeztem felmérni kikre számíthatok, illetve tudomásul vettem, hogy többen távoztak. Volt olyan, aki nem állt be a sorba, attól megváltunk. Viszont meg kellett találnom azokra a posztokra a megfelelő játékosokat, akikkel olyan csapatot formálhatok, amelyet elképzeltem. Úgy érzem sikerült megfelelően erősíteni. 

A legtöbb játékos alacsonyabb osztályból érkezett. Nagy részük a tavalyi csapatodból, Ibrányból.
Ezeket a fiúkat ismerem. Láttam, tudom, mire képesek, nyugodtan kijelenthetem, NB-s szintű futballisták, akik szívüket-lelküket kiteszik a pályán. Valamennyien megállják a helyüket Tiszaújvárosban.

Fotó: kronika.tiszatv.hu

Milyen edzőnek tartod magad?
- Én világ életemben játékos párti voltam. Nem vagyok az a parancsolgató stílusú edző. Igyekszem közel engedni magamhoz a játékosokat. Mondhatnám azt is, baráti viszonyt kialakítani velük. Természetesen van azért egy határ, aki ezzel visszaél, az nem számíthat sok jóra. Én úgy gondolom, egy csapat, egy közösség csak akkor lehet eredményes, ha nincsenek klikkek, széthúzások, mindenki egy irányba hajt.


Milyen felfogásban játszik majd a Tiszaújváros?
- Az elmúlt évben a csapatom igen eredményes volt, feltoltuk a védekezésünket, így hamar eljutottunk a kapuig. Ebben az osztályban már nem lehet ezt megtenni, itt masszív, megbízható hátsó alapokra van szükség. Játszani szeretnénk a futballt. Nem vagyok híve a céltalanul előre rúgott, felívelt labdáknak. Gyorsaknak kell lennünk, és a helyzeteinket maximálisan ki kell használnunk, azaz az egész 90 perc alatt végig kell koncentrálnia mindenkinek. 

A felkészülési mérkőzések kiválóan sikerültek, hiszen mindössze egyetlen 1-0-s vereséget szenvedett a gárda. A többit megnyerte és a gólokban sem volt hiány.
Az edzőmérkőzésekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen mindkét oldalon építik a csapatot, sok variációt, formációt, játékost kell kipróbálni. Ennek ellenére lassan összeállt a kép, bízom benne, hogy az újonnan érkezettek és a régiek együttesen alkotnak majd egy ütőképes csapatot.
A sorsolás kedvezőnek tűnik. 

Ebben az osztályban minden mérkőzésen alaposan meg kell küzdeni a pontokért. Az biztos, hogy egy jó kezdés nagy lökést adhat a csapatnak. A nyírbátoriakat jól ismerem, nagyon erőszakos, kemény futballt játszanak, ráadásul a nyáron erősítettek is. Csak a győzelem elfogadható hazai közönség előtt. Nem lesz a többi összecsapás sem sétagalopp, öt csapat biztos búcsúzik az osztálytól, hozzájuk jön még a három csoport legrosszabb 13. helyezett gárdája. A célunk az első tízben végezni. Ha ez meglesz, akkor elégedettek lehetünk.

Forrás: Tiszaújvárosi Krónika/Kiss Péter