Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

U13-as torna Hajdúnánáson

Vasárnap Hajdúnánáson vendégszerepelt U13-as csapatunk. A torna eredetileg 12 csapatosnak indult, de csak tíz egyesület képviseltette magát.

 

 

Egy négy és két háromcsapatos csoportot sorsoltak ki a szervezők. Mi sajnos a torna talán legerősebb csoportjába kerültünk a FILO SE, és a Fehérgyarmat FC csapataival.

Az első mérkőzésünket a FILÓ SE, a másodikat a Fehérgyarmat FC-vel játszottuk. Sajnos 1:0-ás és 4:2-es vereséget szenvedtünk, így ezzel az eredménnyel a csoport harmadik helyén zártunk, és csak a 8-10 helyért játszhattunk. A két gólunkat Bodnár Viktor szerezte. 

Bán András: Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a két lejátszott csoportmérkőzés között nem kevesebb, mint 3 órát ültek a fiúk a lelátón. 

A helyosztó első mérkőzését a „C” csoport harmadik helyét megszerző Le-petit, illetve az „A” csoport negyedik helyén végzett Keleti Labdarúgó UP csapatával játszottuk. A két mérkőzésen 5:1-es és 10:1-es győzelmet arattunk.

A két mérkőzésen a következő játékosok voltak eredményesek: Kiss Dominik, Mező Dominik, Molnár Dávid, Bodnár Tamás, Tanyi Áron, Bodnár Viktor.

A csapat tagjai: Tóth Atilla, Bodnár Tamás, Bodnár Viktor, Molnár Dávid, Kiss Dominik, Mező Domonkos, Mező Dániel, Mező Dominik, Tanyi Antal Áron. 

Bán András: Nem az első eset, hogy a legerősebb csoportból kell kivívnunk a továbbjutást érő helyet. Sajnos ez most nem sikerült, így be kellett érnünk ezzel a nem túl értékes helyezéssel. Viszont biztató a jövőre nézve, hogy a helyosztón óriási fölényben voltunk mind két ellenfelünkkel szemben.

Békés boldog karácsonyt és sportsikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánok minden játékosomnak, szülőnek, és minden sportbarátnak magam és csapatom nevében.

2024. április 16. kedd
Csongor, Joakim

Tabella

1. Putnok FC 24 50
2. Kisvárda II. 24 50
3. Cigánd SE 24 27
4. DVSC II. 24 44
5. DEAC 24 40
6. Újpest FC II. 24 36
7. FC Tiszaújváros 24 36
8. Eger SE 24 35
9. Karcagi SE 24 32
 10. DVTK II. 24 28
11. SBTC 24 28
12. FC Hatvan 24 27
13. Sényő FC 24 26
14. Tiszafüredi VSE 24 22
15. REAC 24 20
16. Gyöngyösi AK 24 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711