Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Mind a négy utánpótlás csapatunk begyűjtötte a 3 pontot

Az elmúlt hétvégén a Tiszafüredi VSE együtteseivel mérkőztek meg utánpótlás csapataink, és mind a négy csapatunk győzelemmel hagyta el a pályát. 

 

 

 

Eredmények és edzői értékelések:

U19

Tiszafüredi VSE - FC Tiszaújváros 3:8 (1:4)

Jegyzőkönyv>>

gól: Száraz Á. 2, Poloknkai D. 2, Kaszai D. 2, Szabó M., Tirk D.

Czerva Zoltán: A múlt heti játékunkhoz képest lényegesen gyengébb teljesítményt nyújtottunk, mind a játékkal, mind a hozzáállásunkkal nem voltam elégedett. A győzelem, a három pont meg van, de más egyébnek nem igazán örülhettünk, úgy gondolom, hogy ma fejben voltak jócskán hiányosságaink.
Jók: Péter G, Nagy L., Kaszai D.

U17

Tiszafüredi VSE - FC Tiszaújváros 1:5 (0:3)

Jegyzőkönyv>>

gól: Balogh G. 2, Tóth S., Demkó L., Horváth D.

Hágen Zsolt: Az tudható volt, hogy a mérkőzés jelentős részében labdabirtoklási fölényben játszhatunk, így tudatosan készültünk a gyors, egy- illetve kétérintős játékra, valamint a kapu előtti szituációk megoldására. Sajnos a pálya rossz talaja, valamint a türelmetlen, időnként túlzóan egyénieskedő játék miatt nem működtünk jól csapatként, így a nagyobb gólarányú győzelmi terveinket nem tudtuk megvalósítani. A három pontot teljes mértékben megérdemeltük, főleg annak tudatában, hogy három kapufát lőttünk és tucatnyi gólhelyzetet dolgoztunk ki, ám a higgadtabb koncentrálás hiányában a mezőny legjobbjává tettük a tiszafüredi kapust. A hibáinkra a receptet ismerjük, azon fogunk dolgozni, hogy az előrejátékban is fokozatosan javuljunk a következő mérkőzésekre.

Jók: Tóth Simon, Demkó Levente, Horváth Dominik, Kolompár Márió

U15

Tiszafüredi VSE - FC Tiszaújváros 0:1 (0:0)

Jegyzőkönyv>>

gól:  Rontó P.

Rémiás Róbert: Alacsony színvonalú mérkőzésen csak a három pontnak örülhetünk.

U14

Tiszafüredi VSE - FC Tiszaújváros 0:3 (0:1)

Jegyzőkönyv>>

gól: Tarnóczi B. 2, Oláh A.

Császár Zoltán: Öt játékosom hiányzott a mérkőzésről, így nagyon sakkoznom kellett, hogy eltaláljam a megfelelő összeállítást. Az első félidőben nem azt játszotta a csapat amit megbeszéltünk, rengeteg technikai hibát vétettünk. Szünetben sikerült rendezni a sorokat és a második félidő már kicsit mutatósabbra sikerült. Ebben a játékrészben, több tetszetős támadást sikerült bemutatni, és a védekezésünk is megfelelő volt. Gratulálok a csapatnak!

Jók: György K, Jancsó B, Oláh A, Szmicsek L.

 

Legnézettebb cikkek

FCT Induló

Legfrissebb hírek

Győzelem Mád ellen

Szabolcs és Hajdú után a Borsod Megyei I-es Mád FC ellen játszottuk ötödik felkészülési mérkőzésünket.

Nagyszabású utánpótlás teremlabdarúgó torna Tiszaújvárosban

2018. február 24 és 25-én összesen 8 korosztályban rendez rangos teremtornát a Termálfürdő FC Tiszaújváros Labdarúgó Egyesület a Sportcentrum játékcsarnokában és edzőtermében.

Brusztos 1-1-es döntetlen!

Újabb felkészülési mérkőzést játszott csapatunk szombat délelőtt, a szintén NB III-as DVTK II. együttesét fogadtuk hazai környezetben.

FC Tiszaújváros - DVTK II. 1:1

Sérülések és sok gól a mai mérkőzésen

Szerda délután újabb felkészülési mérkőzést játszott csapatunk a megyei I-es Tarpa együttese ellen.

FC Tiszaújváros - Tarpa 6:0 (3:0)

Nálunk folytatják!

A mai nappal csatlakozott csapatunkhoz Faggyas Milán és Molnár Máté, akik várhatóan a kezdőben kaphatnak majd helyet és erősségei lehetnek csapatunknak tavasszal.

Döntetlen Érden

Felkészülési mérkőzést játszott szombaton csapatunk a szintén NB III-as Érd együttese ellen.

Érd - Termálfürdő FC Tiszaújváros 0:0

Megérkezett a hideg, kezdődik a felkészülés

Minden korosztályban visszatértek a csapatok a Sportcentrumba és ma megkezdték a felkészülésüket a tavaszi szezonra.

2018. február 19. hétfő
Zsuzsanna
Február 2018
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28

Tabella

 1. Monori SE 16 40
 2. Salgótarján 16 32
 3. ESMTK 14 30
 4. MTK II. 15 26
 5. Putnok FC 16 25
 6. Tiszafüredi VSE 16 23
7. Nyírbátori FC 16 21
 8. Füzesgyarmati SK 16 21
9. Jászberényi FC 16 21
 10. Cigánd SE 16 20
 11. FC Tiszaújváros 16 18
 12. Balassagyarmati VSE 16 17
 13. Gyöngyösi AK 16 17
 14. DVTK II. 15 15
15. DEAC 16 14
 16. Tállya KSE 16 13
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711