Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Változatos, közönségszórakoztató mérkőzésen ma a jobb csapat nyert (?)

A bajnokság 8. fordulójában idegenben szenvedett vereséget csapatunk a Debreceni EAC otthonában.

Debreceni EAC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 3:2 (1:1)

 

 

Debrecen:

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Gól: Nagy D., Hussein S.

Verőfényes napsütésben, jó pályán és körülmények között várta csapatunkat a 2 ponttal előttünk álló Debreceni Egyetem újonc NB III-as csapata. A kezdőcsapatukban ebben a bajnokságban először kapott bizalmat a náluk 30 évesen “veteránnak” számító Tiszaújvárosban is nevelkedett Barabás Zoltán, aki korábbi játékosunk és jelenleg U9 Up edzőnk fia. 

Az FCT kezdő csapata egy helyen változott, Kapacina helyett Nagy Róbert kezdett, a cserepadon nem volt változás. 

A DEAC nagyon tudatosan átengedte a területet és kontrákra rendezkedett be, mi pedig bent maradtunk az öltözőben, álmosan és lassan kezdtünk. 5 perc alatt a második kontra utáni bedobást gólra váltották az egyetemistak, így nagyon hamar hátrányba kerültünk. A 25. percben Lipusz jobb oldali szabadrúgását követően Nagy Dávid fejjel egalizált újra, de továbbra is álmosan játszottunk.
A gólt követően egyértelműen jobb volt csapatunk, de ha szabad kis kritikát megfogalmazni, akkor az az, hogy sajnos nem lövünk kapura még tiszta helyzetekben sem. 

A második félidő első felében 5 percenként változott a játék képe, hol az egyik, hol a másik csapat dominált. A 27. percben előbb a Debrecen hagyott ki egymás után kettő 100%-os helyzetet, majd egy perccel később egy védelmi hibát kivetően Nagy Dávid kapufáról kipattanó lövését Hussein Shadi pofozta be. Vezettünk!

Örülni sem volt ideje a csapatnak és azonnal létszámhátrányba kerültünk Fodor 2. sárga lapját követően. Érdekes módon a hazai csapatot zavarta meg a kiállítás és sorra vezettük a kontrákat a kapusukra, de a végső ütést nem sikerült bevinni. És ahogy lenni szokott, egy jogos 11-esből a 38. percben egyenlítettek a fiatalok, majd a 44.-ben a győztes gólt is megszerezték egy 18 méteres lövéssel (ilyen nincs nálunk).

A DEAC győzelme teljesen megérdemelt, a szurkolók jól szórakoztak, “a szîv diadala volt” - csak sajnos az ellenfélnek kell így gratuláljunk.
Hajrá Újváros!

Sáfár László: Mindkét csapat a győzelemre törekedett, de így is döntetlen szagú volt a mérkőzés. A végén az emberelőnyünket sikerült kihasználni és ezzel megnyerni a meccset.
Jók: Kincses, Karikás, Nagy

 

Gerliczki Máté: Szénné nyert mérkőzésen a kiállítás és egy 11-es döntően befolyásolta a végeredményt. Sajnálom a játékosaimat, mert az első 15 perc kivételével hihetetlenül sokat tettek a győzelem érdekében, ami már a kezünkben volt. Ez egy nagyon nehezen emészthető vereség.
Jók: Tóth, Nagy D., Hussein, Turcsik

2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett

Tabella

1. Putnok FC 24 50
2. Kisvárda II. 24 50
3. Cigánd SE 24 27
4. DVSC II. 24 44
5. DEAC 24 40
6. Újpest FC II. 24 36
7. FC Tiszaújváros 24 36
8. Eger SE 24 35
9. Karcagi SE 24 32
 10. DVTK II. 24 28
11. SBTC 24 28
12. FC Hatvan 24 27
13. Sényő FC 24 26
14. Tiszafüredi VSE 24 22
15. REAC 24 20
16. Gyöngyösi AK 24 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711