Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

A Magyar Kupa 6. fordulójában ma továbbjutásnak örülhetünk

A mai napon Dunántúlon játszott felnőtt csapatunk a MK 6. fordulójában és ellentétes félidőket követően 4-1-es győzelmet arattunk. Külön kiemelendő, hogy Pap 2, Bucz pedig 1 góllal vette ki a részét a győzelemből.

Pécsváradi Spartacus SE - Termálfürdő Tiszaújváros 1:4 (1:1)

 Jegyzőkönyv megtekintése>>

Az ellenfél a Pécsváradi Spartacus SE volt, amely csapat Baranya megyei I. osztályban 4 mérkőzést követően veretlenül áll a tabella élén, 21 lőtt és mindössze 3 kapott góllal.

Néhány játékosuk NB III-as tapasztalattal rendelkezik, például a Komló, Szekszárd, Paks, Mohács, Szentlőrinc és persze a korábbi Pécsvárad színeiben, de akad olyan is, aki az NB II-es Kozármislenyben is szerepelt, a mostani idényben pedig céljuk ismét kivívni az NB III-as tagságot.

A mi csapatunk a kiábrándító kezdést követően magára találni látszik a bajnokságban, de még közel sem dőlhet hátra a gárda.

Előzetesen logikus döntés lehetett a szakmai stáb és a  vezetőedző részéről, hogy ezen a mérkőzésen az eleddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok kerüljenek a kezdő csapatba.

Ilyen megközelítés alapján közel egy kezdő csapatra való játékos kerülhetett szóba a mérkőzést megelőzően.

Balogh Gábor az eddigi mérkőzések felén volt kezdő és fontos volna, hogy bizonyítsa, helye van a csapatban.

Bucz Bence a DVSC-től került vissza hozzánk a nyáron és eddig még nem kapott lehetőséget, most gólt és gólokat várhat tőle a csapat.

Bussy Dávid az első három elvesztett mérkőzésen volt kezdő, és mint az egyik legképzettebb játékosa a keretnek, ez egy jó esély a bizonyításra.

Herceg Péter kapus poszton Tóth Csaba konkurenciája.

Horváth Tamás a legrégebbi játékosa a csapatnak, ebben a bajnokságban még nem játszott és most is kérdéses volt, hogy a munkából el tud-e szabadulni, nem tudott.

Illés Gábor nyáron érkezett és eddig a mérkőzések 50%-án volt a kezdőben.

Kovács Péter idén nyáron tért vissza hozzánk és még mindig igazi nyerő mentalitású játékos,  hosszútávon szükségünk van az ő óriási tapasztalatára.

Lukács Bence a felkészülés során sérülést szenvedett és a visszatérése óta nem sokat játszott, gól, gólok lövése várható tőle egy megyei I-es ellenféllel szemben.

Pap Zsolt bár már többször kapott rövid lehetőséget csereként a bajnokságban, az igazi áttöréshez ilyen feladatok jó szinten történő megoldása is szükséges.

Turcsik Tamás az utolsó két mérkőzésen került be a kezdő csapatba és a tendencia alapján a kezdőbe kívánkozik.

A mérkőzést megelőzően az egyértelmű volt, hogy a felsoroltak közül mindegy, kik kerülnek a kezdőbe és kikkel egészülnek majd ki, végeredményben a vezetőedző döntésétől függetlenül megfelelő erősségű csapattal vághattunk neki az ugyancsak jó erőkből álló Pécsváradiak elleni küzdelemnek.

Jó időben egy nagyon kellemes, barátságos ellenféllel szemben kicsit hiányzott a tartás a csapatból és legfőképpen a hátsó alakzatban. Sűrű hibákat vétettünk, melyeket követően egy kivételtől eltekintve sok gólhelyzetet elpuskázott az ellenfél. A kapott gól előtt Bussy vesztett labdát, majd az indítást követően Balogh és Pap asszisztált 15 méterre a labda átvételéhez és a góllövéshez. Az első félidő végéhez közeledve a félidő második támadása gólt ért a számunkra. Bucz lapos beadását Pap segítette 5 méterről a hálóba, így a félidő 1-1-es döntetlennel zárult.

A második félidőben kicsit rákapcsoltunk, előbb Bucz emelte át a kapust okosan, majd a beálló Nagy lőtt gólt, végül újra Pap volt eredményes, így sima 4-1-es győzelem lett a vége.

Összességében egy-két kivételtől eltekintve vélhetően lebecsültük az ellenfelet. Hárman különösen enerváltan, gyengén teljesítettek, egy egy jó megoldásra átlagosan 2 rossz jutott és sok beszéd is volt a pályán, de végeredményben tapasztalatszerzésnek jó volt és  örülünk a továbbjutásnak is.

A győzelmet nem kell megmagyarázni. 

Hajrá Újváros!

Varga László: Az első félidőben kimondottan jól játszottunk, viszont a másodikban megéreztük 3 alapemberünk hiányát és elfogytunk erőben is. A vendégek megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, bár a gólkülönbséget kicsit túlzottnak tartom.

Jók: Krapecz, Takács, Bartal 

 

Gerliczki Máté: Azt kaptam a csapatomtól, amit vártam, nagyon szépen helytálltak a játékosaink. Maximálisan elégedett vagyok a hozzáállásukkal és a mutatott játékkal is.

Jók: Bucz, Pap, Herceg, Márton 

 

2024. április 16. kedd
Csongor, Joakim
Április 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Tabella

1. Putnok FC 24 50
2. Kisvárda II. 24 50
3. Cigánd SE 24 27
4. DVSC II. 24 44
5. DEAC 24 40
6. Újpest FC II. 24 36
7. FC Tiszaújváros 24 36
8. Eger SE 24 35
9. Karcagi SE 24 32
 10. DVTK II. 24 28
11. SBTC 24 28
12. FC Hatvan 24 27
13. Sényő FC 24 26
14. Tiszafüredi VSE 24 22
15. REAC 24 20
16. Gyöngyösi AK 24 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711