Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Ma mindent kihagytunk, de örülünk az egy pontnak is

A bajnokság 5. fordulójában gól nélküli döntetlent játszott csapatunk a vendég Jászberény együttesével.

TFCT - Jászberényi FC 0:0

 

 

 

Tiszaújváros:

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Az első félidőben nagy taktikai küzdelem alakult ki, mezőnyfölényt egyik csapat sem tudott gyakorolni.

A félidőben a Castello cukrászda ajándékával lettek gazdagabbak a tombola győztesei illetve a tizenegyes rúgó verseny győztese is. A labdaszedő gyerekek pedig jót játszottak egymás között. 

A második félidő nyíltabb küzdelmet hozott, több helyzet is kialakult a kapuk előtt és sajnos sok esetben lesen állítottak meg bennünket. A mi csapatunk sokkal több és nagyobb lehetőséget hagyott ki, összességében az eredmény a Jászberényre hízelgő. 

Hajrá Újváros!

Gerliczki Máté: Nagyon nagy taktikai harc volt, oda-vissza ismertük egymást. Büszke vagyok játékosaimra, mert amit a héten gyakoroltunk a Jászberény játékával és pontrúgásaival kapcsolatban, azt maximálisan meg tudták oldani. A három meccs 0 pont után fontos volt, hogy pontokat szerezzünk. Azt mondhatjuk, hogy jogos volt a döntetlen, de mindent megtettünk a győzelem érdekében.

Jók: Márton, Turcsik, Hussein,


Gelei Károly: Két jól felkészített csapat találkozott, amelyek teljesen ismerték egymás játékát. A mérkőzés nem volt látványos, viszont nagy küzdelem folyt a pályán. A döntetlennel elégedettek vagyunk, mert innen nem sok csapat fog ponttal távozni.

Jók: Mile, Hevesi-Tóth, Tisza

2024. április 19. péntek
Emma
Február 2019
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28

Tabella

1. Putnok FC 24 50
2. Kisvárda II. 24 50
3. Cigánd SE 24 27
4. DVSC II. 24 44
5. DEAC 24 40
6. Újpest FC II. 24 36
7. FC Tiszaújváros 24 36
8. Eger SE 24 35
9. Karcagi SE 24 32
 10. DVTK II. 24 28
11. SBTC 24 28
12. FC Hatvan 24 27
13. Sényő FC 24 26
14. Tiszafüredi VSE 24 22
15. REAC 24 20
16. Gyöngyösi AK 24 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711