Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Vezetőedzői értékelés a felkészülés végéhez közeledve

A 2017-2018-as NB III-as bajnokság hamarosan megkezdődik, a várakozás a korábbiakhoz hasonlóan jelentős Tiszaújvárosban. Interjú Gerliczki Máté vezetőedzővel.

 

 

A tét nem kicsi, hiszen általános megközelítés alapján Magyarország 80 csapatából a legjobb 70-ben kell minimum végezni, de az adott csoportot tekintve az elvárás a 4-8 helyek valamelyikének megszerzése.

A játékoskeret kialakítása sohasem könnyű feladat, nehéz döntéssel kezdődik, hiszen először azt kell meghatározni, hogy a korábbi keretből kik azok, akik segíthetik a csapatot a jövőbeni célok elérésében és majd ezt követi a posztokra történő játékoskeresés és tárgyalások.

Jelentős mozgás volt a keretben már az alapozás megkezdése előtt. A 7 fős kívánság listához képest 10 játékos érkezett és néhány "nagyágyú" mellett Bucz és Pap, "Tiszaújváros fiai" is visszatértek, és felkerültek fiatalok is a felnőtt keretébe.

Az új igazolásokra miért esett a választás, miben nyújthatnak majd többet, mint akik az adott posztról távoztak?
Valóban nem könnyű feladat a keret ilyen mértékű átalakítása, de ezt az előrelépés érdekében fel kellett vállalnunk. Az elnökséggel közös döntést hoztunk, hogy olyan csapatot szeretnénk a következő szezonra, amelynek nem lesznek kiesési gondjai. Úgy gondolom, hogy ezen a téren sikeres munkát végeztünk, hiszen akik a következő szezon keretét alkotják, csupa jó mentalitású, képzett futballisták. Összességében a tavalyi kerethez képest a jelenlegi harcosabb és tudatosabb futballra lesz alkalmas, reményeim szerint bárhol, bárki ellen lesz győzelmi esélyünk, ami azért az elmúlt szezonban finoman fogalmazva sem volt mindig így.

Igazolások: 

Bucz Bence: Fiatal kora ellenére nem ijed meg a lehetőségtől, nagyon jó munkát végez, egyértelműen meg van benne a potenciál, hogy újvárosi gyerekként meghatározó tagja legyen majd hosszú évekig a csapatnak. Fizikálisan kell fejlődnie a felnőtt világ követelményeihez.

Illés Gábor: Hosszú sérülés után igazoltuk le, a bal oldalon mindent el tud játszani. Próbajátékra érkezett hozzánk, nem az ő posztjára kerestünk játékost, de annyira meggyőző volt, hogy nem engedhettük el. Jelenleg még hullámzó a teljesítménye, a kihagyás miatt ez természetes, de a rajtra teljesen rendben lesz. 

Kapacina Kevin: A másodosztályú próbajátékai miatt viszonylag későn került hozzánk, a támadó posztok bármelyikén bevethető, profi mentalitású futballista. Édesapjához hasonlóan kiváló rúgótechnikával rendelkezik, ha megfelelő erőben lesz, akkor rengeteget tud majd nekünk segíteni.

Kovács Péter: Igazi nyerő mentalitású játékos, Fodor Peti mellé nagy szükségünk volt még egy ilyen karakterre. Védekező középpályás posztra kifejezetten őt szerettük volna leigazolni.

Lipusz Norbert: Tavaly nagyon gyengék voltunk sajnos a pontrúgások terén. Lipi kifejezetten ebben a műfajban erős, a bal szélen bevethető és nagyon számítunk a rutinjára.

Márton András: Fiatal kora ellenére már van rutinja a kiélezett helyzetekben is és meggyőződésem, hogy el fogja érni a jövőbeni céljait. Természetesen szükséges ehhez, hogy ellenállhatatlanul futballozzon. Belső védőként számítunk rá a csapatunkban.

Nagy Péter: Jobb oldali védő pozícióba igazoltuk és sajnos a második felkészülési mérkőzésen megsérült. Jó mentalitású, képzett játékos, ragyogó a fejjátéka, amire nagyon szükségünk lesz a bajnokság során.

Nagy Róbert: Ezen a szinten kiemelkedő képességű futballista. Rendkívül technikás és gyors játékos, nagyon sokat várunk tőle, jobb szélső támadó a posztja.

Pap Zsolt: Örülünk annak, hogy végül hozzánk került, hiszen egyértelmű célunk, hogy több újvárosi srác szerepeljen az első csapatban. Annak ellenére, hogy rövid ideje edz velünk, egy-két megmozdulásán már most látszik, hogy jó futballista válhat belőle.

Turcsik Tamás: A pályán egy igazi ragadozó. Ha tiszta fejjel és megfelelő kondícióval fog rendelkezni, akkor ellenállhatatlan lesz a pálya tengelyében.

Fiatalok a keretben: 

Péter Gergő: Molnár Zoli munkáját dicséri, hogy nagyon sok ügyes kapusunk van utánpótlás szinten és Gergő az egyikük. Ha keményen fog dolgozni, akkor szép karrier állhat előtte, amióta velünk készül rengeteget fejlődött. 

Száraz Ádám: A Tiszaújváros U-17 játékosaként és meccsén személyesen figyeltem fel rá, nagy tehetségnek tartom. Természetesen rengeteget kell tennie, hogy elérje céljait, de ebben maximálisan támogatjuk és még nagyon sok ideje van fejlődni.

A center Nagy Dávidnak nem sikerült megfelelő konkurenciát igazolni, ez mennyire lesz majd probléma a bajnokság során?

Mások is tudnak centert játszani a keretből. Úgy gondolom, hogy mivel nem csak és kizárólag a centerjátékunkra lesz kihegyezve a futballunk és a többi posztokon is lesznek góllövőink, így kevésbé lesz olyan nagy probléma, mint az elmúlt szezonban.

A vezetőedző szemszögéből nézve a felkészülés alatt kellett-e változtatni az egy évvel ezelőttihez képest és ha igen mit és miért, hogy a csapat a célt elérhesse majd a bajnokság végére?

Egetrengető változásokra nem volt szükségünk a felkészülésünkben, Dajka Lacival és Molnár Zolival mindent megbeszélünk és mivel folyamatosan képezzük magunkat, ezért természetesen mindig az aktuálisan legkorszerűbb módszereket alkalmazzuk.

A keret a Sportcentrumban készült folyamatosan az elmúlt hetekben. Mindig felmerül a kérdés, hogy sérülések mennyire nehezítik a csapat életét és hogy hogyan sikerült a felkészülés összességében?

Különböző edzettségi állapotban voltak a játékosaink a kezdéskor, ezért óvatosan kellett adagolni a terhelést. Vannak sérültjeink, de meg fogjuk oldani ideiglenesen a hiányukat.

A közönséget végeredményben a mutatott játék mellett az eredményesség érdekli. A felkészülési mérkőzések most is jobban és kevésbé jobban sikerültek, van az edzőmérkőzések eredményének jelentősége?

Néhány éve még egy edzőmérkőzésen elszenvedett vereség miatt is majdnem megőrültem, mára már azért jobban viselem. Be kell látnom, hogy ebben az időszakban nem lehet beáldozni az elvégzett munka mennyiségét és minőségét az eredményesség oltárán. Persze ilyenkor is a győzelmek azok, amelyekből önbizalmat lehet gyűjteni.

Fontos, hogy a csapat mindig csak a következő feladatra koncentráljon, de az első 5 forduló kifejezetten nehéznek tűnik, így adódik a kérdés, hogy hány ponttal lenne elégedett a vezetőedző az első 5 fordulót követően?
Számomra az a fontos, hogy minden mérkőzésen a győzelemért szálljon harcba a csapatom, pontokról eddig sem beszéltem, így most sem teszem.

... És a bajnokság végén?
A maximummal :), de komolyra fordítva a szót a bajnokság végén térjünk vissza erre a kérdésre.

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna

Tabella

1. Kisvárda II. 21 46
2. Putnok FC 21 45
3. Cigánd SE 21 41
4. DVSC II. 21 38
5. DEAC 21 35
6. Újpest FC II. 21 32
7. Eger SE 21 32
8. FC Tiszaújváros 21 30
9. Karcagi SE 21 29
 10. DVTK II. 21 24
11. FC Hatvan 21 24
12. Sényő FC 21 22
 13. REAC 21 20
14. SBTC 21 19
15. Tiszafüredi VSE 21 17
16. Gyöngyösi AK 21 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711