Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

A háromszázados csapatkapitány!

A Termálfürdő FC Tiszaújváros elnöksége ezúton fejezi ki elismerését Fodor Péternek azon alkalomból, hogy csapatunk kapitánya 2006 óta már 300 bajnoki mérkőzésen öltötte magára a klub mezét.

 

Ebben a több mint 10 éves időszakban csapatunk szerzett 3 megyei szintű bajnoki címet, egy NB 3-as bronzérmet és eljutott a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé is.

Péter ezzel a teljesítménnyel egy nagyon szűk körhöz csatlakozott, hiszen a 300-as mérkőzésszámot eddig csak 4 korábbi legendás játékosunknak sikerült elérni.

A legendák név szerint:
- Bodolai József, aki 1975 és 1992 között 415-ször tett meg mindent a győzelem elérésének érdekében
- Dohány István, aki 1969 és 1986 között 401-szer védte kapunkat az ellenfelek támadásaitól
- Kapus József, aki 1976 és 1991 között 378 mérkőzésen mutatta meg kivételes futballtudását
- és Járai József, aki 1986 és 2006 között 300 alkalommal tette ki szívét-lelkét azért, hogy csapatunk jól szerepeljen.

Peti, vagyis inkább ahogy a csapaton belül hívnak: "Foci"!
Ezúton gratulálunk a klub és a szurkolók nevében a történelmi teljesítményedhez és kívánjuk neked, hogy ilyen töretlen lelkesedéssel és példamutató győzni akarással folytasd nálunk a pályafutásod, még sok örömet okozva a szurkolóinknak.

Az emlékplakettet és a virágcsokrot Lukács Flórián elnök és az előzőekben felsorolt ikonjaink, vagyis Bodolai József Bodi, Dohány István Pityu, Kapus József Kapa és Járai József Jara adták át az ünnepeltnek.

Hajrá Újváros!

2024. március 29. péntek
Auguszta
Március 2017
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
27
28
29
30
31

Tabella

1. Kisvárda II. 21 46
2. Putnok FC 21 45
3. Cigánd SE 21 41
4. DVSC II. 21 38
5. DEAC 21 35
6. Újpest FC II. 21 32
7. Eger SE 21 32
8. FC Tiszaújváros 21 30
9. Karcagi SE 21 29
 10. DVTK II. 21 24
11. FC Hatvan 21 24
12. Sényő FC 21 22
 13. REAC 21 20
14. SBTC 21 19
15. Tiszafüredi VSE 21 17
16. Gyöngyösi AK 21 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711