Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Gratulálunk a Barcika csapatának!

A bajnokság 16. fordulójában két gólos vereséget szenvedett csapatunk a KBSC FC együttese ellen.

Termálfürdő FCT - KBSC FC 0:2 (0:0)

 

 

Tiszaújváros: 400 néző

Remek időben, viszont nagyon mély talajú pályán, nagy iramú mérkőzésen a jobb csapat győzött. Tipikus egy gólos mérkőzés volt a 70. percig, a végén viszont 0-2 lett az eredmény.

Néhány játékosunk kicsit gyengébb napot fogott ki ma, a helyzeteink kimaradtak, a Barcika pedig a végén büntetett. Meg kell említsük, hogy a vendég szurkolók között többen az állatkertben sem lógnának ki a sorból.

Gratulálunk Koleszár György sportbarátunknak, kívánjuk sikerüljön kiharcolniuk az NB2-es tagságot.

Molnár Zoltán: Rengeteg pontrúgást lőhetett az ellenfél, amelyből a mérkőzés utolsó negyedében megszerezték a vezetést, így sikerük megérdemelt.

Jók: Tóth, Fodor, Bodó

 

Koleszár György: Igen értékes győzelmet arattunk.

Jók: az egész csapat

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Március 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Kisvárda II. 21 46
2. Putnok FC 21 45
3. Cigánd SE 21 41
4. DVSC II. 21 38
5. DEAC 21 35
6. Újpest FC II. 21 32
7. Eger SE 21 32
8. FC Tiszaújváros 21 30
9. Karcagi SE 21 29
 10. DVTK II. 21 24
11. FC Hatvan 21 24
12. Sényő FC 21 22
 13. REAC 21 20
14. SBTC 21 19
15. Tiszafüredi VSE 21 17
16. Gyöngyösi AK 21 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711